Yamina

Hamarosan

DJ  Yamina visszatérő fellépő a Snowattack rendezvényein! Az elmúlt években az egyik legmeghatározóbb tényező lett a zenei életben, aki nem hiányozhat idén sem a Line Up-ról!

Yamina 2014. óta egyre nagyobb népszerűségre tesz szert, hazánkban és külföldön egyaránt. Karrierjét 2014 júniusában kezdte. Mindössze két évvel később 2016-ban már a legnagyobb klubokban kápráztatta el a közönséget. 2017-ben a NYDJAY by New Yorker nemzetközi DJ verseny budapesti elődöntőjének nyertese lett. A fiatal DJ a NYDJAY versenysorozat záróeseményén is kiemelkedő sikert ért el, hiszen később megkapta az Európa Legjobb női lemezlovasa címet is. Több népszerű helyen is megfordult már. Az ország legnagyobb fesztiválján a Balaton Sound-on is szerepelt már a hatalmas tömeg előtt. A küföldi szerepléseknek köszönhetően Hollandiában is fellépett már.

2017-ben bekerült a MUSIC FM rezidens DJ-i közé, és a Rádiózásnak köszönhetően még nagyobb ismertségre tett szert. 2019 május 10-én jelent meg első önálló dala a Neon, ami azóta is a fellépései eleme lett. 2019. október 14-én a Rádió 1 új esti műsorblokkal a több ismert lemezlovast felvonultató WORLD IS MINE Radio Show-val mutatkozott be. Yamina a szerdai blokkban hallható kilenctől egészen este tizenegy óráig.